A cél az angol középfokú nyelvvizsga. Interjú egy volt tanulónkkal.

Sajnos időhiány miatt kevesebb interjúra van lehetőségem, mint amennyit szeretnék. Amikor végül mégis sikerül összehozni egy interjút, egy cél lebeg a szemem előtt, megmutatni a nyelvtanuló szemszögéből, milyen előnyei voltak abból, hogy mellettünk döntött. Ezúttal sincs másképp, ismerd meg Nné K. Krisztina történetét. 
 
 Kedves Krisztina, kérlek, mondj magadról pár szót.
 
Székesfehérvár a szülővárosom és lakhelyem is egyben. Itt élek férjemmel és pici lányommal, aki már négy éves. Öt éve vagyok házas, szülés előtt egy helyi multinál dolgoztam pénzügyi területen. Talán nem is tudsz róla, azóta már újra elhelyezkedtem és menedzser asszisztensként dolgozom.
 
Ehhez külön gratulálok. Mi volt a célod egyébként az angol nyelv tanulásával?
 
Férjemmel beszélgettünk korábban, hogy a GYES letelte után mihez kezdjek. Az mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy a korábbi munkahelyemre nem tudok visszatérni, hisz a multikra jellemző leterheltség és stressz kisgyermekes anyaként már nem vállalható. Aztán elkezdtem nézegetni az aktuális álláshirdetéseket, de szinte mindegyik szóba jöhetőnél elvárás volt az angol nyelvtudás, a komolyabb hirdetéseknél pedig a középfokú nyelvvizsga is. Bár korábban tanultam angolul nyelviskolában és magántanárnál is, de a tudásom megkopott, meg se mertem szólalni angolul. Így az elsődleges célom az lett, hogy a nyelvtudásom felhozzam egy erős társalgási szintre, és ha elérhető, akkor nyelvvizsgát is szerezzek.
 
Mi alapján választottál nyelviskolát magadnak?
 
Mondanom se kell, a szűk keresztmetszet a kislányom miatt az időbeosztásom volt. Mivel a férjem folyamatos műszakban dolgozik, nehezen tudtuk volna összehangolni a nyelvtanfolyam időpontjait. Bár édesanyám nyugdíjas és sokszor vigyáz az unokájára, azért hosszútávon rá se mertem támaszkodni. Végigjártam több nyelviskolát is, felmérve a lehetőségeket és a nyelvtanfolyamok indulási időpontjait. Szomorúan állapítottam meg, hogy csak két nyelviskolában volt lehetőség délelőtti órákban nyelvtanfolyamra járni, pontosabban az egyikben ígérték, hogy ilyen csoport fog indulni. A másik pedig a Hello English volt. Ezért esett elsősorban rátok a választásom, bár menetközben kiderült, hogy a rugalmas órarend számomra is óriási előny volt.
 
Aztán hogy alakult a nyelvtanulásod nálunk?
 
A kislányom elkezdett bölcsödébe járni és a beszoktatást követően én is elkezdtem hozzátok járni először a próbatanfolyamra. A próbatanfolyam alatt rengeteg segítséget kaptam a nyelvtanároktól. Hihetetlen türelemmel és kedvességgel kezeltek az első pillanattól, sosem hagyták, hogy elvesszek a tanulásban. A másik, ami rám nagyon pozitív benyomást tett, hogy sok-sok hónap után újra emberek között lehettem, ismerkedhettem. Több tanuló társammal azóta is tartom a kapcsolatot, tényleg jó barátságok alakultak ki. A próbatanfolyam teljesen meggyőzött, hogy jó kezekben vagyok, így nem volt kérdés, hogy nálatok folytatom. Erről jut eszembe, említettem, hogy egy másik nyelviskola is ígérte, hogy indul náluk délelőtt angol nyelvtanfolyam. Már majdnem két hónapja jártam a Helloenglish –be mikor hívtak, hogy talán a következő héten indul a csoport. Szóval jól választottam ezért is, nem vesztegettem el két hónapot várakozással.
 
A napokban tudtad meg a nyelvvizsga eredményedet, hogy boldog tulajdonosa vagy egy középfokú komplex angol nyelvvizsgának. Gratulálok. Hogy jutottál el idáig?
 
Hát, ez nem volt mindig fáklyásmenet. A kezdeti lendületem többször elveszett, hol a kislányom lett beteg, hol én akadtam el a tanulásban, szóval voltak hullámvölgyek rendesen. Nagy előny volt, hogy az órarendem rugalmasan tudtam alakítani. Olyan is volt, hogy épp megérkeztem a nyelviskolába, amikor hívtak a bölcsödéből, hogy a kislányom rosszul van, menjek érte. Ennyire extrém helyzetben is átraktátok a nyelvórámat egy másik időpontra, így nem veszett el, tudtam pótolni. A másik lényeges dolog, hogy a heti rendszeres kommunikációs óráknak köszönhetően látványosan megugrott az angol beszédkészségem. Ja, és a rendszeres modulzáró vizsgák pedig treníroztak a vizsgadrukkom leküzdésére. Több hónapnyi tanulás után bekerültem a nyelvvizsga felkészítőre, ahol bizony több héten át nagyon kemény tempóban gyakoroltuk a nyelvvizsga típus feladatait. Annyi fogalmazást, levelet írtam, hogy fájt a csuklóm tőle. Tényleg. Volt olyan pillanat, amikor a pokolba kívántam az egészet, és a férjemnek is panaszkodtam, hogy nem hiszem el, hogy van értelme ennyit sulykolni mindent. Természetesen ebben is nektek volt igazatok, most már utólag belátom. A nyelvvizsgán végig nyugodt voltam, a feladatokra koncentráltam, nem cidriztem, mint sok más vizsgázó társam. Tudtam, hogy mindent megtettem a sikeres vizsgáért, megkaptam tőletek a szükséges felkészítést. A sok gyakorlásnak köszönhetően egyik feladatnál sem fagytam le, mindig eszembe jutottak a nyelvtanáraimtól kapott hasznos tanácsok. Hálás vagyok nektek az alapos felkészítésért.
 
Mi köszönjük a bizalmad és a kollégáim nevében is mondhatom, örülünk, hogy tudtunk segíteni.
 
Még annyit szeretnék elmesélni, hogy az új állásom elnyerésében sarkalatos pont volt a nyelvtudásom. Volt angol nyelvű interjúm is a kiválasztás során, ahol végig folyékonyan tudtam társalogni és a kérdésekre válaszolni. Utólag mondta el a főnököm, akinek most már a mindennapi munkáját segítem, hogy a jelentkezők közül én voltam a legjobb angolból. Így nem túlzok, ha azt állítom, minden fáradságot megért, amit a nyelvtanulásba fektettem.
 
Krisztina, nagyon köszönöm, hogy megosztottad élményeidet, tapasztalataidat. Remélem, hogy sikerül másoknak is inspirációt adni ahhoz, hogy akár kis gyermek mellett is lehet érdemben angolul tanulni.
 
Én is köszönöm a lehetőséget, még sok embert segítsetek eljutni a nyelvvizsgáig.
 
Köszönjük. Sok sikert!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ez a bejegyzés az angol nyelvtanfolyam, angol nyelvvizsga témakörhöz tartozik.

Angol, Német Nyelvtanítás Székesfehérváron – kockázatmentes próbatanfolyammal.

Írd meg a saját órarendedet és tanulj a saját tempódban!

Tanultál már angolt vagy németet?

Díjmentesen felmérjük a tudásszinted.

Még nem tanultál angolul vagy németül?

Próbálj ki minket kockázatmentesen- 3 hét, 16 nyelvóra- 100%-os pénzvisszafizetési garanciával!

Érdekelnek a részletek? Akkor töltsd ki az alábbi mezőket és 24 órán belül visszahívunk.

Tesztelj minket online próbatanfolyamunkon!

Töltsd ki az alábbi űrlapot, és munkanapokon 24 órán belül visszahívunk téged, hogy megbeszéljünk egy neked megfelelő időpontot.