Segítek, hogy értsed az angol nyelvű internetes szlenget

Ha rendszeresen használod az internetet, egyenesen elkerülhetetlen, hogy olyan rövidítésekbe és kifejezésekbe botolj, mint a LOL, az OMG, az IRL, a bae vagy az on fleek.Ezek között vannak olyanok, amelyek már több mint egy évtizede szerves részét képezik a netes köznyelvnek, míg mások csak 1-2 éve terjedtek el, sőt rengeteg jelenik meg és válik népszerűvé folyamatosan. Elveszettnek érzed magad a sok furcsának ható kifejezés között? Segítek.
 
 
A klasszikusok – LOL, OMG, BRB és a többiek
 
A bevezetőben említettem, hogy néhány szleng szó vagy kifejezés az internet robbanásszerű elterjedése, vagyis körülbelül a kétezres évek eleje óta gyakori használatnak örvend – igaz, jó néhány közülük talán már ki is kopott azóta.
 
A LOL természetesen a magyar netezőknek is ismerős, és a legtöbbek számára valószínűleg a megfejtése sem titok: a „laugh out loud”, vagyis a hangosan nevet kifejezést takarja. Ennek értelmében minden olyan megszólalásra vagy szituációra szokás alkalmazni, amely vicces, humoros lehet (de akár szarkazmusra is használható).
 
Ugyanilyen öreg motoros az OMG, vagyis az „oh my god”, ami teljesen multifunkcionális panel – jól jön minden esetben, ami megdöbbenést, viszolygást, örömet, vagy bármilyen egyéb intenzív érzelmi megnyilvánulást vált ki.
 
A BRB a „be right back” kifejezést rejti, ami a rögtön jövök angol megfelelője. Természetszerűleg akkor használják, ha egy rövid időre megszakítják a beszélgetést, valami közbejön vagy az egyik félnek dolga akad.
 
Az IRL a netszleng egy teljesen internetspecifikus eleme, ugyanis az „in real life” összetétel a valós, fizikai élet és a „virtuális történések” elválasztására szolgál. A JSYK („just so you know”) és az FYI („for your information”) egyértelműen a tájékoztatást szolgálják, esetleg arra hívják fel a figyelmet, hogy valami olyanról lesz szó, amiről a korábbiakban még nem, illetve ha valaminek a tisztázására van például szükség.
 
Az újabb változatok
 
Rengetegen használják manapság például a TBH vagy a TFW betűszavakat: a „to be honest” vélemény kinyilvánításakor vagy valamilyen személyes megjegyzés megtételekor szerepel legtöbbször, a „that feel when” pedig élettapasztalatok vagy érzések reflektálására alkalmas. A TBT, vagyis a „throwback Thursday” régebbi fotók, videók posztolásakor bukkan fel, a TGIF („thank god it’s Friday”) pedig valójában már az internetes kultúra felvirágzása előtt is közkedvelt kifejezés volt, de újabban reneszánszát éli.
 
A netről a beszélt nyelvbe és fordítva – népszerű szleng szavak
 
Jó néhány szleng kifejezés a beszélt nyelvből épült be az internetes párbeszédekbe, majd sokak szókincsébe pedig onnan került be – manapság rengeteg olyan szó vagy szókapcsolat népszerű például, amely az AAVE-ben, vagyis az African American Vernacular Englishben (az afroamerikai köznyelvi angolban) gyökerezik. Ilyen a bae, az on fleek, vagy éppen a slay.
A bae a babe egy változata, tehát optimális esetben arra használják, akit kedvesen, szeretetteljesen szeretnének megnevezni – a kifejezés túlzott használata viszont már ahhoz is vezetett, hogy akár tárgyakat, fogalmakat is illessenek így (pl. „red lipstick is bae”, ami leegyszerűsítve nagyjából annyit tesz, hogy az illető nagyon kedveli a vörös rúzst). Egyes értelmezések szerint valójában a „before anyone else” összetételt takarja.
 
Az on fleek kifejezés lényegében azt jelenti, hogy valami nagyszerűen, dekoratívan néz ki, ezt pedig ehhez mérten külsőségekre használják leginkább – leginkább az „on point”-hoz hasonlatos, ami szintén nagyon népszerű szókapcsolat mostanában. („Your outfit is on point / on fleek” – kb. „Nagyon jól vagy felöltözve”.)
 
A slay szócskát elismerően használják abban az esetben, ha valaki valamiben eredményes, esetleg szintén jó a megjelenése, vagy bármilyen értelemben sikeresnek bizonyul.
 
Remélem, hogy a fenti összeállítással segítettem némileg eligazodni az internetes szleng útvesztőiben – érdemes tovább kutakodnod, mert igen izgalmas területről van szó! Sok sikert!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Ez a bejegyzés az angol nyelvtanfolyam témakörhöz tartozik.

Angol, Német Nyelvtanítás Székesfehérváron – kockázatmentes próbatanfolyammal.

Írd meg a saját órarendedet és tanulj a saját tempódban!

Tanultál már angolt vagy németet?

Díjmentesen felmérjük a tudásszinted.

Még nem tanultál angolul vagy németül?

Próbálj ki minket kockázatmentesen- 3 hét, 16 nyelvóra- 100%-os pénzvisszafizetési garanciával!

Érdekelnek a részletek? Akkor töltsd ki az alábbi mezőket és 24 órán belül visszahívunk.

Tesztelj minket online próbatanfolyamunkon!

Töltsd ki az alábbi űrlapot, és munkanapokon 24 órán belül visszahívunk téged, hogy megbeszéljünk egy neked megfelelő időpontot.